ZSIGÓ: MEG KELL VÉDENI A DEVIZAHITELESEKET

2014.05.13 10:51

2014.05.13

A Fidesz szóvivője szerint mindenképp fontos, hogy a Kúria döntsön a devizahitelek ügyében, mert ez kell ahhoz, hogy ha a parlament törvényt hoz a kérdésben, annak ne az adósok igyák meg a levét.

Az új országgyűlés elsőként megszavazott törvénye szerint addig nem lehet kilakoltatni egyetlen devizaadóst sem, amíg a parlament nem rendezi véglegesen a devizaszerződések ügyét.

"AZ ÚJ KORMÁNYBAN ÉS A PARLAMENTBEN MEGVAN A SZÁNDÉK, HOGY MIHAMARABB MEGOLDJA A DEVIZAHITELESEK PROBLÉMÁJÁT."

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője Az Este című műsorban azt mondta, most nagyjából 150 ezer család van, akinek az otthonát mindenképpen meg kell menteni. Arról is beszélt, az ellenzéknek problémája volt azzal, hogy a moratóriumnak nincsen végső határideje, míg a kormányoldal azt mondja, addig nem lehet senki fölül eladni a házát, amíg nem tudják véglegesen megoldani a devizahitel kérdést. Zsigó Róbert szerint ezzel a bankokat is érdekelték tették abban, hogy ez mielőbb megtörténjen.

Zsigó Róbert hangsúlyozta, azt remélik, a Kúria minél hamarabb kiegészíti a vonatkozó jogegységi határozatát. Az új kormányban és a parlamentben megvan a szándék, hogy mihamarabb megoldja a kérdést, illetve, hogy teljes egészében kivezesse a rendszerből a jelzálog alapú devizahiteleket. Minden készen áll arra, hogy ha a Kúria meghozza a döntését, akkor az országgyűlés intézkedjen - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz szóvivője szerint a Kúria döntésére nem elsősorban az Országgyűlésnek van szüksége, azt azért szeretnék mindenképpen megvárni, hogy a legfelsőbb bírói fórum az összes jogi lehetőséget, illetve kockázatot megvizsgálhassa. Ez kell ahhoz, hogy az országgyűlés úgy tudjon dönteni, hogy az adósok minél kevesebb kockázatot vállaljanak. Fontos, hogy ha a parlament hoz egy törvényt, akkor annak ne a devizahitelesek igyák meg a levét - emelte ki Zsigó Róbert.

(hirado.hu-fidesz.hu)