Várakozás

Lehet, hogy csak a remény mondatja velem, de mintha több mosoly jutna ilyenkor a másik embernek. Mintha hangosabb lenne a köszönöm, mintha türelmesebben állnánk sorba, és mintha egy pillanatra jobban odafigyelnénk egymásra.

Az ünnep lényege nem feltétlenül a beteljesülés. Fontos a testi-lelki megtisztulás, a készülődés is. Minden emberi lény ösztönösen hordozza az ünneplés vágyát, s bár különbözünk, áhítatos pillanatok, belső elcsendesülés, szeretetmorzsák nélkül nem élhetünk. És akinek az élet nagy kanállal mért a rosszból, aki gonosz és megátalkodott, magán kívül senkit nem ismer és szeret, most talán még az is tiszta szívvel készül a karácsony szent ünnepére.

A készülődés a megigazulás előszobája. Adventkor kitakarítjuk a házat, apró, kedves tárgyakat függesztünk az ajtóra, a vasárnapi ebédhez elővesszük az ünnepi étkészletet. Olyasmit főzünk, amit egyébként nem szoktunk: éppen ideje, hogy ezekben a napokban barátainkat, a szívünkhöz közel állókat meginvitáljuk asztalunkhoz, hogy aztán a karácsonyt a legbelsőbb körben, szűkebb családunkkal töltsük el.

Adventkor nincsenek nagy kérdések, csak csend van. Némán szemlélődik, belső számvetésre készül ilyenkor az ember.

Az egész éves harc, küzdelem nem végcél, hanem eszköz. Minden önmagunkkal és másokkal folytatott csatának kizárólag akkor van értelme, ha legalább időnként felidézzük magunkban, mi végre is cselekszünk. Adventkor nem hazudhatunk önmagunknak: ha nem az igazságot kutatjuk és szolgáljuk, ha nem erkölcsi imperatívuszok szerint élünk, akkor tévúton járunk.

A végső titok, a kívánatos állapot: a nyugalom. Az egyén harmóniája, amely aztán a társadalomra is kiterjedhet. Csakis akkor van értelme bármiféle küzdelemnek, ha olykor-olykor felidézzük önmagunkban és másokban is az örök emberit. Ha megőrzünk magunkban egy sóhajtásnyit abból a kis gyermekből, akinek felfoghatatlanul nagy, végtelen tér volt a felnőttek világa, és aki csak a jót, a szépet, a derűset ismerte, dédelgette magában.

A készülődés napjaiban végiggondoljuk, kit bántottunk meg, kinek okoztunk fájdalmat. Ne lépjünk úgy át az új esztendőbe, ne gyűljünk össze úgy a karácsonyfa alatt, hogy elintézetlen ügyeket hagyunk magunk után! Én is megkövetem azokat, akiket szándékosan megbántottam. És bizonyára akadnak, akiknek akaratomon kívül, felelőtlenül, oda sem figyelve okoztam rosszat – őszinte szívvel sajnálom a sok tisztátalan, fennhéjázó, ártó gondolatot és cselekedetet. Nem mentesít bennünket, hogy megbánjuk, amit tettünk, de meg kell bocsátanunk a másiknak, mert emberek vagyunk, és hibáink, bűneink éppen úgy összefűznek bennünket, mint jótetteink.

Ha van Isten, és valóban működik a világban, akkor adventkor helye van a bűnbocsátnak. Csillogóbb ilyenkor minden, nyitottabbak a szívek, és kitárulnak az ajtók. Bocsássa meg Isten mindazt, amit rossz pillanatainkban okozunk egymásnak, és törekedjünk arra, hogy jobb emberek legyünk az új esztendőben.