Üzenet
Tisztelt Szellemi Honvédők, kedves Barátaim!
Az Európa Parlamentben a baloldali többség ideológiai nézetek és politikai érdekek érvényesítése céljából durván beavatkozott Magyarország szuverenitásába.
Ezzel megkérdőjelezte a magyar államiságot, és megkísérli hazánkat gyámság alá helyezni.
A döntéssel az EP letért a Lisszaboni Szerződés útjáról, határozata sérti az Unió alapelveit, mert olyan új, Magyarországot ellenőrző, „koppenhágai bizottság”-szerű intézményt kíván létrehozni, amelyhez a tagállamok parlamentjei soha nem járultak hozzá.
A magyar nép döntő többsége azonban nem ért egyet ezzel, és nem fogja megengedni a beavatkozást. Mindeddig bíztunk benne, hogy az EU vezetői bölcsen belátják az országunkkal kapcsolatos tévedéseiket. Úgy tűnik, hiába. Így a brüsszeli baloldal és hazai partnereik ősszel újra látni fogják, hogy mit és milyen erővel üzen a Békemenet.
2010-ben demokratikus, szabad választásokon döntöttek a magyarok.
Magyarország kormányzása nem Brüsszel kompetenciája! Érvénytelen és jogellenes a nemzetközi posztkommunista-balliberális intervenció a magyar államisággal, az alkotmánnyal és egész demokratikus berendezkedésünkkel szemben!
A 2014-es választások minden bizonnyal hathatóst választ adnak majd a saját országukat kiárusító, saját népük ellen külföldi szövetségeseket mozgósító magyarországi „ellenzéknek” is.
Mi, magyarok, ragaszkodunk szuverenitásunkhoz, ellenállunk a kívülről jövő beavatkozásnak, miközben változatlanul hívei vagyunk az európai nemzetek közösségének. Egy olyan, megújuló intézményrendszer kialakítását támogatjuk, amely az eredeti koncepciónak megfelelően ismét a demokratikus, a nemzetek egyenrangúságára épülő Európa eszméjét szolgálja.
Ezzel párhuzamosan az európai polgárok pénzén élősködő, egyes országokat bizonyítatlan prekoncepciók alapján elítélő, ugyanakkor a kontinens válságát kezelni képtelen uniós bürokratáknak otthon a helyük!
Tudjuk, hogy az EU szerződés 7. cikke szerinti értékeket sem súlyosan, sem tartósan nem sértettük meg. Ezért nem véletlen, hogy 7. cikk szerinti eljárást elvetették, hiszen annak megindítása ellenünk eleve bukásra lenne ítélve!
A „Tavares-jelentés”sugallói és elkészítői - élükön Viviane Reding asszonnyal, Cohn-Bendit és Hanes Svoboda urakkal - az általuk megrendelt, és a jelek szerint ízlésüknek is megfelelő koncepciót elfogadták. Vagyis a vádlók hoztak ítéletet. Mi más ez, mint a demokrácia alapszabályainak megcsúfolása?
Tisztelt Szellemi Honvédők!
A „Tavares-jelentés” végképp leleplezte az európai szocialista-liberális erők álságos szándékát. Megerősített bennünket abban, hogy a 8 év kormányzás után csődöt okozó volt magyarországi „hatalmasok”, az Együtt Korszakváltók, a Bajnay-Mesterházy-Gyurcsány „csávók” újabb korszakát nem engedhetjük visszajönni!
Ezért folytatjuk a szellemi honvédelmet.
Már készül beadványunk a nemzetközi bíróság felé, mely a Magyarországot „ellenőrizni” kívánó bizottság létrehozásáról szóló határozat ellen irányul. Célja, hogy az Európa Parlamentet ismét visszatereljük eredeti útjára azzal, hogy a jogellenességet és hatásköri túllépést jogszerűen bizonyítjuk.
Addig is üzenjük, hogy azon magyar képviselők, akik pártjaik parancsára a haza ellen szavaztak, számunkra „persona non grata”-k.
A bírósági beadványt várhatóan 2013. július 15-ig közreadjuk, és bízunk a több ezer támogató aláírásban.
Tisztelettel és barátsággal
Csizmadia László
CÖF alapító