ÚJ MUNKAHELYEKET HOZHAT AZ AGRÁRTÁMOGATÁSOK VÁLTOZÁSA
2014.07.23
A munkahelyek számának növelését szolgálja a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakítása – hangsúlyozta a Kossuth Rádióban Feldman Zsolt helyettes államtitkár.
Magyarország, amely 2014-től 2020-ig 12,3 milliárd euró agrártámogatást kap az EU-tól, úgy döntött, hogy ezt a forrást a lehető legteljesebb mértékben a munkahelyteremtést, illetve a munkahelyek megtartását szolgáló módon használja fel – mondta a 180 percben Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.
A kormánydöntés értemében a jövőben 1037 hektárig a gazdálkodók az eddigi területalapú támogatást kapják, 1037 és 1200 hektár között ez 5 százalékkal csökken, 1200 hektár fölött pedig nem jár.
Ez évente 20 milliárd forint átcsoportosítását teszi lehetővé munkahely-teremtésre, illetve fenntartásra a vidékfejlesztési programban – tette hozzá a földművelésügyi tárca tisztségviselője.
Feldman Zsolt szerint a munkahelyteremtéshez kapcsolódik az a döntés is, hogy az állattenyésztés számára biztosított különböző nemzeti támogatások összegét 2020-ig garantáltan megemeli.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden azt közölte, konkrét döntés született arról, hogy a kormány az állattenyésztés számára 2020-ig ütemezetten 212 milliárd forint munkahelyteremtést segítő plusztámogatást biztosít.
(hirado.hu-fidesz.hu)