Sarkosan fogalmazva

„Nem hagyjuk, hogy ellenfeleink fogást találjanak rajtunk”, fogalmaz a pártelnök, pedig annyi rajtuk a fogás, amennyi a nyafogás az összefogásról és a félelmetes önkényuralomról. Az állandó megnyilatkozási kényszer, fogadkozás, melldöngetés talán még a legelszántabb hívek számára is idegesítő és unalmas, akár a tízpercenként tartott sajtótájékoztatók. Az üres szavak és a nyüzsgés persze nem is annyira a potenciális választóknak szól, hanem a párt vezérkarának és a „szövetségeseknek”, a sok beszéd pusztán a jelenlét igazolása, a vadászterület kijelölése. A demokrácia megvédése, sőt „visszaállítása” sem tűnik a tömegek számára vonzó programnak, az elmúlt negyed század még a politikával nem nagyon foglalkozó embereket is megtanította arra, hogy a balliberális kormányok Mekk mesterek, a jó alkalmat megragadó kontárok módjára működtek. A szocialisták és liberálisok tizenkét éves közös kormányzása mindkét pártot megutáltatta a néppel, mert a hatalom megragadására szövetkeztek, de politikai, ideológiai, társadalmi és gazdasági felfogásuk nem volt összeegyeztethető. Így aztán az SZDSZ eltűnt, az MSZP összezsugorodott. Most „megújulva” ugyanezzel az összefogással próbálkoznak, és szeretnék a más pártok renegátjait is becsalogatni, hogy szalonképesebbek legyenek. Mint egyik publicistájuk írja: „Szóval felnőtt, elszántan tudatos és tisztességes konzervatívok kerestetnek.” A már minden pártot és mozgalmat megjárt politikai kalandorok és leszerepelt hírességek begyűjtése és mutogatása kétségbeesett és öngyilkos ötlet, ennyire nem szabad bízni a választók feledékenységében. A „visszajövünk, megtisztultunk, felszabadítunk titeket” dumája inkább fenyegetésként hat a „felnőtt, elszántan tudatos és tisztességes” emberekre. Léteznek persze elszántan tudatlanok is, akiknek mindegy, csak szabadítsa már fel őket valaki, de Isten óvja hazánkat attól, hogy még egyszer rájuk hivatkozva „emeljék fel” a népet.  Mert a nép nem a saját árnyékát akarja átlépni, hanem az övékét.