Sarkosan fogalmazva

2013.08.09 07:13

A A A
Eszemben sincs tanácsokat adni a balvégzetű baloldalnak, de maguktól is rájöhetnének, hogy egy-két hetes önmegtartóztatás a nyilatkozatok, tiltakozások és közlemények terén még a maradék híveik számára is üdvösebb hatással lenne. Persze nagy a szereplési vágy, ha nincs más, mindig ott a Facebook, lehet cikket írni a hálás balliberális sajtó számára, jobb híján várja őket az ATV reggel, délben és este.

A belső ürességet azonban nehéz eltagadni, kiül az arcokra az „útelágazódáshoz” érkezettek bizonytalansága. Bizonyos szavakat, fogalmakat célszerű lenne mellőzniük, persze ez lehetetlen, mert (miként Mesterházy írta a Népszavában), „Igazság, szabadság, biztonság és jólét – ezek a mi politikánk kulcsfogalmai. Politikánk nyertesei pedig a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és közepes vállalkozók és a nyugdíjasok lesznek”. Egyszerűbb lett volna azt ígérni, hogy minden magyar nyerni fog az MSZP-vel, sőt az egész Föld megújul a proletár internacionalizmus jegyében, de akkor is szemet szúr, hogy a férfiak és a munkanélküliek kimaradtak a leendő nyertesek közül. A szocialisták szájából egyik jelszó sem hangzik meggyőzően, legkevésbé az igazság és a (nép)szabadság, de annyi szent, amikor hatalmon voltak, biztonságban és jólétben éltek… ők. A luciferi kecskeszakálltól megvált pártelnök gyermeki arccal próbálgatja a felelős államférfi szerepét, de ezt nem kellene erőltetni, ahogyan Bajnai is hiába gyakorolja tükör előtt az őszinte tekintetet. Színészi kvalitásokban messze felettük áll az őszödi rém, aki szomjazza a rivaldafényt, és bárhol, bármilyen darabban vállal fellépést akár ingyen is. Internacionáléból emlékezetes „csak összefogni hát” ábrándja még megvalósulás esetén sem fogja semmi jóval biztatni a lózungokba belefáradt tömegeket, pedig Mesterházy meg akarja fordítani „a szegénység és a középrétegek közötti haladás irányát”. A „rendszerváltás” óta meggazdagodott, jól táplált, jól szituált szocialista villalakók szegénységpárti igehirdetése visszatetszést kelt, háromszor négy évig megmutathatták, mit tudnak. Az alapvető ideológiai ellentmondás ott van minden gesztusukban, minden szavukban: ha valóban szocialisták lennének, minden erejükkel támogatnák az Orbán-kormányt, amely éppen a szocialisták által felépített és megszilárdított vadkapitalizmust próbálja megreformálni a magyarok érdekében. De hát ez az a bizonyos nemzeti érdek, amit egy mai „szocialista” sosem ismerhet el, különben… különben felvételét kérné a Fideszbe. Mivel azonban ez nem megy már, marad a hazudozás „Orbán hazugságairól”. Azért a néhány reménybeli parlamenti mandátumért nem éri meg az egész, sokkal bölcsebb, ha eredeti szakmájukban próbálnak boldogulni – már akinek van ilyen.

- See more at: https://magyarhirlap.hu/sarkosan-fogalmazva-192#sthash.awQwMk9Z.dpuf