De ami történt, megtörtént. Minden bizonnyal az Európai Parlament eseményeit, Orbán Viktor felszólalását, kiállását, a hazafiasságot, a felelősséget, az árulásokat, a végszavazást, a külföldi és magyar politikusok megszólalását, magatartását, viselkedését, ha máshol nem, de magyar iskolákban még tanítani fogják – mert ez már történelem.

A magyarellenes szavazás a tanulságai közül elsőként azt kell kiemelni, hogy a Tavares-jelentés soha nem születhetett volna meg belső árulás, a magyarországi szocialisták, liberálisok s balliberális újságírók fáradhatatlanul hazug, dezinformatív országjelentéseinek felhasználása, útmutatása nélkül. Nem kerülhetett volna szégyenpadra Magyarország azoknak a magyar szocialista, MSZMP-s gyökerű EP-képviselők, jelesül Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit és Bokros Lajos nélkül, akik az elmúlt három évben zsákszámra szolgáltatták a hamis bizonyítékokat, a gyűlölet muníciót az Orbán-kormányról, s győzködték az európai képviselőket, hogy Magyarországon jogtiprás folyik, diktatúrát építenek ki. Ezért ne legyenek illúziói a baloldali szimpatizánsoknak, hogy az igazság e felkent brüsszeli ötöse kizárólag az Orbán-kormány ellen lép fel, és nem árt a magyar népnek. Nem a fenét, ők a magyarok, az egész magyarság, Magyarország ellen dolgoznak, akárcsak a trianoni szerződés létrejöttében csaknem száz évvel ezelőtt volt eszmetársaik: Kun Béla, Szamuely Tibor, Rákosi Mátyás, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és a többiek.

Másodszor a Nyugat magatartásáról kell szólni, mert a Nyugat Magyarországgal kapcsolatban megosztott. Igaz, az Európai Néppárt szinte egyöntetűen elutasította a Tavares-jelentést, és kiállt az Orbán-kormány és Magyarország mellett. Több politikai pártcsoportosulás azonban ingadozott. De ezen nem lehet csodálkozni. Magyar ügy nem először van a világ közvéleménye előtt. A magyarok megítélése mindig is választóvonalat jelentett. Legutóbb ötvenhat éve került a magyar kérdés az ENSZ Közgyűlése elé 1957 januárjában, amikor különbizottságot állítottak fel az 1956-os forradalom-és szabadságharc leverése, a szovjet katonai beavatkozás miatt. Akkor a belső árulókra, az ellendrukkerekre kevésbé hallgattak Nyugaton, és osztatlan szimpátiát élveztek a magyarok. A magyar kérdést azonban nem tudták megoldani, hiába hallgattak meg 111 magyar tanút – köztük Kéthly Annát, Király Bélát és Kővágó Józsefet –, a világszervezet nem volt képes segíteni, ellenben figyelmen kívül hagyta, hogy a Nagy Imre-kormány 1956. november 1-jén semlegessé nyilvánította hazánkat. A világpolitika történései pedig lassan elsodorták a magyar kérdést, de ötvenhat hatása, szellemisége évtizedekig élt Nyugaton. Ennek a történelmi örökségnek, a magyarság szabadságszeretetének, demokrácia akarásának a megkérdőjelezhetetlenségébe rondított bele most hazai balliberális oldal azzal, hogy mindenhol, ahol csak lehet, lejáratta Magyarországot.

Harmadszor meg kell említeni, hogy a felpiszkált „magyar ügy” kérdésében megint tudtunk újat mutatni és mondani a világnak. Akár tetszik, akár nem, de ki kell mondani, hogy példát kaptunk arról, miként kell viselkednie egy felelős miniszterelnöknek, ha meg kell védenie a hazáját. De példát láttunk gerinctelenségből, sunyiságból is, és még figyelni sem kellett nagyon, láttuk Júdás csókját is. Mondják, a történelmet a társadalmi és a gazdasági mozgások alakítják. De ha nincs egy egyéniség, aki élére áll a társadalmi változásoknak, akkor maximum anarchiát lehet csinálni, és nem történelmet. A magyar társadalom évtizedekig várt olyan valakire, aki a sok megaláztatottság és történelmi hazugságok után megvédi nemzetét, visszautasítja a rágalmakat. Ezt az embert Orbán Viktornak hívják, aki higgadtan képviselni tudja Európa és a világ előtt Magyarország igazát. Nem véletlenül támogatja ma is karakán politikáját a magyarok többsége. És bárhonnan is érkezzen, minden aljas támadás csak tovább erősíti, növeli a támogatók táborát. Magyarország többségének elege lett abból, hogy bűnösnek, gyengének, kicsinek, tehetségtelennek, sikertelennek, bugrisnak, idegengyűlölőnek és antiszemitának nevezzék.
Hiszen mindennek az ellenkezője igaz.