Legfontosabb ember a választópolgár

„Segítsünk kihozni az emberekből a legjobb teljesítményt!” (Fotó: Csudai Sándor)

Magyarország jobban teljesít a korábbiaknál, de még mindig le van maradva önmaga mögött – mondja lapunknak Horváth János, a parlament fideszes korelnöke. A 93. évében járó közgazdász, politikus szerint a választópolgárok össze tudják hasonlítani, mi történt az elmúlt négy évben és azelőtt, s nem adják annak a kezébe a tárogatót, aki egyszer vagy többször már hamisan muzsikált.

– Mint a parlament korelnöke azon kevés kortársunk közé tartozik, aki nemcsak átélte a hetven évvel ezelőtti német megszállást, de tevékenyen részt vett a német- és nyilasellenes ellenállásban, és a csodának vagy inkább a Gondviselésnek köszönheti, hogy megmenekült a kivégzéstől. Mint a történelem élő, hiteles tanúja, mi a véleménye arról, hogy az utóbbi hetekben történelminek álcázott összehangolt politikai és médiakampány indult a magyar kormányzat ellen a német megszállás Szabadság térre tervezett emlékműve kapcsán? Egyes baloldali történészek és publicisták már odáig mennek el, hogy nem is történt „igazi” megszállás, és a magyar zsidók százezreinek elpusztításáért nem is a német és magyar nácik, hanem a „legitim” magyar kormányzat, sőt az akkori magyar társadalom a fő felelős. Meddig kell még eltűrnünk a régi kommunista rágalmat, hogy mi, magyarok voltunk „Hitler utolsó csatlósa” és „kilencmillió fasiszta” országa voltunk?

– A nyitott seb gyógyul, a gerinctörés összeforr az életerő csodája és az isteni Gondviselés eredményeképpen. Viszont a gyógyulás és a gyötrő fájdalmak sokáig elhúzódhatnak. Így éli meg Magyarország az elmúlt 20. század nemzeti tragédiáját. Időnként az átkok és önmarcangolás hullámai szinte a felhőkig csapnak, ahogyan 1944 vészkorszakára emlékezik népünk. A német megszállás, amely a Kárpát-medencét hadszíntérré változtatta, rákényszerítette Magyarországra a holokausztot. Amikor a Vörös Hadsereg megközelítette határainkat, és a Kállay-kormány a fegyverszünet elérése irányába tapogatózott annak megelőzése szándékával, Hitler elrendelte a megszállást. A megszálló német hadosztályokat nyomban követték a zsidótlanítás intézői, amit Hitler már évek óta elvárt, sőt követelt.

– Ön szerint mekkora felelősség terheli a magyar államot és társadalmat a magyar zsidók százezreinek deportálásában?

– Ha nincs német megszállás, akkor nem következik be a zsidók deportálása. Ahogy Adolf Eichmann, a magyarországi zsidó ügyekben Hitler teljhatalmú megbízottja kimondta: „Ettől a pillanattól kezdve a magyar zsidóság ügyei az SS hatáskörébe tartoznak.” A németek által irányított Sztójay-kormányban a szélsőjobboldali erők és az általuk felügyelt magyar hatóságok, beleértve a csendőrséget és a rendőrséget, közreműködtek a hitleri utasítás végrehajtásában. A magyar nemzet többsége azonban tragédiaként élte meg a megszállást, és a kezdeti megdöbbenést s búsongást a passzív, majd egyre szélesebb körű aktív ellenállás váltotta fel. A deportálással párhuzamosan megszerveződött a zsidómentés, amelyben az egyházak képviselői is aktívan részt vettek. Ezért nemcsak a bűnök elkövetőire, hanem az áldozatokra és mentőikre, a náci- és nyilasellenes ellenállókra is emlékezni és emlékeztetni kell a mai magyar társadalmat, hogy reális képet kapjon a hetven évvel ezelőtti nemzeti tragédiánkról.

Horváth János 1945-47 után 1998 óta ismét a magyar parlament tagja, szerinte a 

történelem tudása olyan, mint a falat kenyér (Fotó: Csudai Sándor)

– Rövidesen lejár a 2010-ben megválasztott országgyűlési képviselők mandátuma, így az ön negyedik megbízatása is. A parlament korelnökeként már belépett a kilencvenharmadik évébe, indokolt hát a kérdés: hogyan képzeli el a jövőjét? Készül-e az újabb négyéves ciklusra?

– Jelenleg gondolkozom rajta. Egyfelől még nem kérdezték meg, hogy vállalnám-e újabb négy évre ezt a munkát, másfelől vannak más feladataim is, amelyeket azért nem végzek, mert a képviselői munkával vagyok elfoglalva. A közgazdaságtan, a történettudomány területén bizony kevesebbet teljesítek, és szeretném befejezni azokat a félbehagyott dolgaimat, kézirataimat, amelyek hozzájárulhatnak a magyar politika minőségének javításához. Épp az előbb említett vita is azt bizonyítja, hogy felületesen ismerjük történelmünket, még a véleményformáló politikusok, újságírók többsége sem eléggé. A történelem tudására olyannyira szükség van, mint a falat kenyérre, nem tudása viszont kárt okoz egyéni és közösségi szinten is, mert gátolja az önismeret és az egymás iránti bizalom megerősödését, a képességek, az alkotó energiák kibontakozását. Ha a nép megismeri saját történelmét, ráébred arra, hogy többre képes annál, amit idáig elért.

– Régóta mondja, hogy Magyarország nem ott tart, ahol tarthatna. Például kilencvenedik születésnapja előtt, amikor átvette a legmagasabb magyar állami kitüntetést, akkor is hangsúlyozta, hogy magabiztosabbnak kellene lennie a magyar nemzetnek, az ország ugyanis többre képes. Ennek tükrében nem ért egyet a pártja és kormánya, miniszterelnöke fő üzenetével, hogy „Magyarország jobban teljesít”?

– Dehogynem! Magyarország jobban teljesít annál, mintha rosszabbul teljesítene. Attól függ, mihez hasonlítjuk a teljesítményét: a múlthoz vagy a képességeihez és a lehetőségeihez. Magyarország le van maradva önmaga mögött sok mindenben. Ne csak makrogazdasági dolgokra gondoljunk. Egyik reggel a zabkásámhoz aszalt szilvát ettem, amit kis zacskóban vett a feleségem a közeli boltban. Erre a zacskóra az volt írva, hogy Chiléből jött, a glóbusz másik feléről. Pedig a világ legjobb szilvája Szatmárban terem, meg Cecén, a szülőfalumban! Olyan jó szilvalekvár nincs a világon, mint amit az én anyám szokott volt főzni. Ha jobban csinálnánk a dolgainkat, akkor nem chilei aszalt szilvát kapnék a boltban.

– Mint volt kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Parasztszövetség és az Országos Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ egykori vezetője nincs megelégedve a mezőgazdaság helyzetével?

– Magyarországon még mindig igen fontos gazdasági szektor az agrárium, és a mezőgazdaságunk bizony el van maradva. Például sokkal kevesebb a szarvasmarha és a sertés, mint amennyi lehetne. A harmincas években a kisparaszti gazdaságok, az én szüleim is, a mainál jóval több haszonállatot tartottak, s az élelmüket saját földjükön, saját munkájukkal termelték meg. Két-három tehén azokban a tizenöt–harminc holdas gazdaságokban mindenütt volt. És volt túró, sajt, vitték a tejet a szövetkezetbe. A mezőgazdaságunk mostani teljesítményének lemaradása ezért fáj nekem.

– Mi a kevés?

– A munka. Nem a gép meg a műtrágya a legfontosabb. Ha optimálisan összeáll a munka és a föld, akkor több termelés válik lehetővé. Még mindig magas a munkanélküliség olyan helyeken, ahol a megművelhető földeken gaz nő.

– Miért nincs munka?

– A mai magyar társadalom leszokott arról, hogy úgy dolgozzon, ahogy az előző generációk.

– Pedig ma már ismét több mint négymillió ember dolgozik, annyian, mint húsz évvel ezelőtt, és kétszázötvenötezerrel többen, mint négy éve, a kormányváltáskor.

– Igen, de a négymillió ember még mindig kevesebb, mint a népesség fele. Arra is figyelni kell, hogy egyre több jó képességű ember külföldre megy dolgozni, mert ott háromszor, négyszer többet keres. Nem arról van szó, hogy a chicagói, londoni vagy hamburgi kapitalista jószívű, és azért három-négyszer magasabb fizetést ad a derék magyarnak, hanem azért, mert az általa előállított termék értéke olyan magas, hogy megéri azt kifizetni neki. A termelési-szolgáltatási környezet, a piac működése Nyugaton hatékonyabb, mint itthon, tehát itt van a gazdaságpolitika fő feladata: olyan feltételeket teremteni, olyan ösztönzőket adni, hogy az emberekből kihozza a legjobb teljesítményt.
A kormánynak, a törvényhozónak az a dolga, hogy olyan törvényeket, intézményeket, szabályozókat teremtsen, amelyek stabilitást, kiszámíthatóságot nyújtanak a vállalkozóknak és a munkavállalóknak.

– Ön szerint mi az áprilisi országgyűlési választás tétje?

– Az utóbbi néhány évben elkezdtünk kikapaszkodni a gödör mélyéről, ahová 2002 és 2010 között kerültünk. Jó az irány, egyre többen akarnak és tudnak dolgozni, egyre több külföldi vállalat jön ide beruházni, gyárat építeni. Ez a kormányzat csökkentette az országra, a vállalkozókra, a munkavállalókra, a lakosságra nehezedő terheket, és hatásosabb feltételeket, nagyobb mozgásteret alakított ki az értékteremtő munka számára. A hat-hét évig tartó válság után a gazdaság elkezdett növekedgetni, és egyre több jó kezdeményezés tapasztalható. Úgy látom, az egyének lelkében, mentalitásában is változás kezdődött. A múltkor Alsószentivánon jártam, és azt láttam, ahol korábban birkákat legeltettek, most tíz hektáron bodzát termesztenek. Hogy lehetséges ez, csodálkoztam, hisz én odavalósi vagyok, Cece a szomszédban van, és gyerekkoromban nekünk is volt bodzánk az árokparton, de semmit nem kezdtünk vele. Most meg a bodzából tavaly háromszor annyi volt a bevételük, mintha dinnyét termesztettek volna, és hatszor annyi, mintha búzát vetnek.
A bodzabogyóból készült lekvár, pálinka kelendő, sőt orvosságot is készítenek belőle. Elcsodálkoztam, hogy a bodza érték, meg lehet belőle élni. Amikor ezt elmondtam egyik szatmári képviselőtársamnak, azt mondta, Mátészalkán is ezt csinálják. Több hasonló példát is tudnék mondani. Ezeknek a találékony, ügyes, dolgos embereknek a munkájából valósul meg az a Magyarország, amit szeretnénk. Amit évtizedekkel ezelőtt mondtam még Amerikában, és tizenhét éve itthon: ami létezik, az lehetséges!

– Erről hogyan lehet meggyőzni az embereket?

– Ha számba vesszük, mi minden történt négy év alatt az országban, ha a választópolgárok meghallgatják a képviselőjelölteket, akkor el tudják dönteni, hogy melyik kormányzati utat válasszák. Fontos, hogy az emberek érezzék, rend van, stabilitás, biztonság, és az lesz jövőre is. A választópolgárok össze tudják hasonlítani, mi történt körülöttük az elmúlt négy évben és azelőtt. A választópolgárnak azt kell mondani, te vagy fontos, te döntesz. Azt döntöd el, hogy kinek a kezébe helyezed a tárogatót. Nagyon fontos a jelölt hitelessége, a szavahihetősége, a rátermettsége, mert aki egyszer vagy többször már hamisan muzsikált, annak nem adják oda a tárogatót. Mondjuk el egymásnak a gondolatainkat, hallgassuk meg egymást, mert abból többlettudáshoz jutunk. Azt szeretném, ha az országban még több egyesület, klub, társaság, kamara, népfőiskola alakulna, ahol az emberek egymás véleményét tisztelve összejönnek és beszélgetnek, mert így tanulnak egymástól.

– A kilencvenedik születésnapja előtt adott interjúban azt mondta lapunknak, hogy még rengeteg tennivalója van, s ameddig kap látást és erőt, addig teszi a dolgát, mert önnek az élet és a munka ajándék. Most, a kilencvenharmadik évében járva mit kíván ehhez hozzátenni?

– Azt, hogy mielőtt elmondjuk szándékainkat mi, képviselők, hallgassunk meg mindenkit: híveinket, kritikusainkat, a semlegeseket is. Legyünk hálásak a különböző jó szándékú véleményekért, mert ezek segítenek a képviselőknek, hogy jobb döntéseket hozzanak. Én nem félek kimondani, hogy a világ legfontosabb embere a választópolgár.