Barabbás

Hát igen, igen, esett már meg ilyesmi a Föld nevű bolygó bukdácsoló forgása során, sőt, nem is egyszer. Egy régi könyvből, majd később bizonyos Karinthy úr írásából is azt olvashattuk ki, hogy bizony már ezerkilencszáznyolcvankét esztendeje is az történt, hogy miközben a demos, vagyis a nép – természetesen már a nevéből fakadóan is igen demokratikusan – Pilátusnak a názáretit terjesztette kegyelemre pészahkor, és egyenként mindenki Jézust kiáltott, mégis Barabbás nevét zengte a kórus.

„Mondjuk ki: egy mentálisan megzakkant bolsi milliárdossal nem lehet normális jövőt építeni” – jelezte mostanság egy haladó baloldali tánc- és illemtanár, ám most kiderült, ez a harcos állásfoglalás az Európai Parlamentbe készülő Szanyi Tibor magánvéleménye, vagyis irodalmi munkásságának része volt. Igaz, a jeles szocialista tudós kikiáltó akkor még nem ismerhette a vox populit, azaz a nép hangját, amely természetesen egyben a szegényekre mindig érzékeny párt szava is.

Hát igen, ezért is olyan irigylésre méltó emberek ezek a demokraták. Ők tudják, igen, a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy nincs bölcsebb a kollektív bölcsességnél, az egyes ember soha nem lehet olyan okos, mint a párt. Így volt ez már Rákosi elvtárs idején is, legfeljebb annyi különbséggel, hogy akkor a dialektikus materializmus, manapság meg a dialektikus globalizmus jegyében születnek a nagy gondolatok és döntések, amelyek aztán idővel axiómákká nemesednek. Vagy nem. Mert lássuk be, például az a Mesterházy-kinyilatkoztatás, miszerint Gyurcsány Ferenc a múltat jelenti az MSZP-ben, vagy egy másik nemes, szintén Gyurcsányról szóló Szanyi-opusz – „A Lipótra vagy a Csillagba, ennyi” – bizony mára elfáradt, kicsit megkopott, már nem szikrázik úgy, mint amikor kimondták, így aztán éppen itt volt az ideje, hogy felülírják.

És tegnap délutánra felül is írták. Egy-két magyar összehajolt, megállapította, hogy demokratikus, gazdasági és szociális válságban van az ország, de ők majd jönnek, és jobb életet, boldog békeidőket hoznak az embereknek. Ezt Mesterházy pártelnök úr jelentette ki természetesen ennél szebben, Bajnai Együtt-társelnök pedig odanyilatkozott, hogy ők bizony kifigyelték, hogy a nép kormányváltást akar, és közösen – nincs is szebb a kollektivizmusnál – normális országot teremtenek Orbánországból. És olajágat küldtek Gyurcsány úrnak, jelezvén, hogy ők bizony nem haragszanak, s nyitva van az aranykapu a Demokratikus Koalíció előtt is.

Miniszterelnök-jelöltet ugyan nem állítottak, elvégre nem árt az óvatosság, még Mesterházyt mondanának, s a helytartók meg Barabbást hallanának. S ahogy a történelem is fényesen bizonyítja, jobb az ilyesmit elkerülni.

Na, ilyen szépen kiigazították az életünket, összerakták az új magyar sorsot, jön a DK, vele a vezére, s már csak néhány forgatócsoportot, szavazatszámlálót és okirat-nemesítőt kell kiképezni, és bámulj, Európa, csodálkozz nagyvilág. Jöhet a választás.

Mi meg – némileg átigazítva az egykori úttörőslágert, Rákosi Mátyás nevét kihagyva – büszkén fújhatjuk: Bajnai pajtás bennünket boldog jövőbe vezet. És megint kezdhetjük újraírni az elmúlt két és fél évtized történelmét.