„Bajnait nem kellett volna kinevezniük”
– Honnan van önnek nyolc hajdú-bétes dossziéja?
– Hajdú-bétes károsultaktól kaptam valamennyit. Százával kerestek meg, mert a képviselők közül egyedül álltam ki mellettük. Tévedés, hogy csak öngyilkosok akadtak. Sokan egyszerűen belehaltak a csődbe, abba, hogy elvitték a házukat, hogy tönkrementek. Az én állatorvos barátom is belehalt. Nem akasztotta fel magát. Csak belehalt. A tehetetlenségbe meg abba, hogy a sorsukra hagyták őket.
– Semmit nem tudott értük tenni a pártjában, amely épp kormányon volt?
– A libák után a számlát kibocsátották, a pénz azonban nem jött meg. Az általános forgalmi adót meg közben követelték rajtuk. Kérelmeztem, hogy legalább ezt ne kelljen befizetniük. Hiába.
– Bajnainak is nekitámadt a frakcióban, aztán, ha minden igaz, leállították. Mi történt?
– Megpróbáltam figyelmeztetni a párttársaimat, hogy kit is akarnak
a miniszteri székbe ültetni a 2006-os választások után. Bajnai Gordon
apjának a cége, az International FOOD Kft. búzát vásárolt fel, és sok gazdának csak a felét fizették ki.
Aztán az is csődbe ment. Pontosan ugyanazt csinálta, mint a fia később a Hajdú-Bétnél. Egy ilyen emberből akartok minisztert csinálni!? – ve tettem fel.
– Azt is mondta a társainak, hogy az ön által említett bajai cégben igazgatósági tag volt Bajnai Gordon is?
– Azt nem. Arról nem tudtam. De pontosan azt csinálták a búzával is, ismétlem, amit a libákkal. Magas felvásárlási árral lekötötték a terményt, aztán olcsóbban továbbadták, a gazdát pedig csak részben fizették ki.
– Ebből lett a botrány, hogy ezt elmondta?
– Botrány nem lett, de a frakcióülésen – amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vett – annyira elmérgesedett a helyzet, hogy ezt megpróbálták valahogy kezelni.
– De aztán kibékítették önöket, nem?
– Ezt meg honnan veszi? Úgy emlékszik az én nyilatkozataimra? Az igaz, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető és Katona Béla frakcióvezető-helyettes behívott a frakcióirodába, hogy beszéljük meg ezt a dolgot. Lendvai aztán ott hagyott bennünket, Katona maradt csak velünk. Amikor Bajnai állított valamit, én elővettem a táskámból az iratokat a dossziéból, és amit állított, mindent cáfoltam.
– Most hol vannak ezek az iratok? A rendőrség például nem kérte öntől?
– Nem, pedig szinte valamennyi engem felkereső károsult, úgy tudom, feljelentést is tett. A dossziékat egyébként közjegyzőnél raktam le.
– Közjegyzőnél? Erre mi szükség volt?
– Nekem ez az életbiztosításom. Ha velem valami történik, akkor nyilvánosságra kell hozni.
– Kapott fenyegetést?
– Nem erről van szó, de öt évvel ezelőtt még nem mertem beletenni a könyvembe a Hajdú-Béttel kapcsolatos irataimat. Látja, az ön dokumentumfilmes kollégája is pert veszített Bajnaival szemben. Ez engem is óvatossá tesz. Ha fenyegetést nem is kaptam, de Battonya sem nyerte meg az uniós pályázatot, amellyel négyszáz új munkahelyet hoztunk volna létre. Két évig húzódott a pályázatunk elbírálása. A fejlesztési minisztérium addig húzta, annyi papírt kért, míg a végén meghiúsult az egész. Azóta is emlegetik ezt az emberek Battonyán.