Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy, összenő, ami összetartozik
Újraírják az MSZP és az Együtt–PM megállapodását, a két párt beemelheti szövetségébe Gyurcsány Ferencet. Így újra összeáll a 2010 előtti MSZP, hiszen egy csapatban játszhat a két, 2009-ben egymást váltó szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetőleg a háttérből őket mindvégig segítő MSZP-s frakcióvezető, ma pártelnök, Mesterházy Attila. Bajnai az ATV-ben arról beszélt, a lehető legszorosabb együttműködés, akár közös lista is szükséges az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között, ami azt jelenti, hogy nyilván nem ő vezeti majd az összefogást. Mesterházy kifejtette, a helyzet átértékelése azért is szükséges, mert az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció hasonló támogatottsággal rendelkezik. Az új tárgyalásokért hónapok óta küzdő Gyurcsány Ferenc üdvözölte a döntést.
Kapcsolódó cikkek:
Fogadás balról, újra együtt Gyurcsánnyal
A DK már a spájzban van
- See more at: https://magyarhirlap.hu/bajnai-gyurcsany-mesterhazy-osszeno-ami-osszetartozik#sthash.fgZ82dXd.dpuf