A KÁRPÁTALJAI MAGYARSÁG RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁSÁRÓL EGYEZTET A KORMÁNY
2014.03.05
A magyar kormánynak szándékában áll azonnali segítséget nyújtani a kárpátaljai magyarság számára - mondta Martonyi János szerdán, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén.
Az ülést eredetileg zárt ajtók mögött tartották volna, de Martonyi János kezdeményezte, hogy az ukrajnai helyzet külpoltikai és nemzetpolitikai összefüggéseit nyílt ülésen vitassák meg. A külügyi tárca vezetője ezt azzal indokolta, hogy bár az elmúlt hetekben és napokban folyamatosan adott interjúkat és tett nyilatkozatokat, mégis hallott olyan bírálatokat, hogy nem tájékoztatják megfelelően a pártokat és a közvéleményt ebben az ügyben.
A külügyminiszter azt mondta: nincs szó arról, hogy a válság, illetve a veszélyeztettség megszűnt volna. A helyzet folyamatosan változik, nem lehet tudni, hogy a következő órákban, napokban mi történik, de több jel is arra utal, hogy a helyzet enyhül, a magyarság veszélyeztettségi szintje nem növekedett.
A kormány már meghozta az intézkedéseket a gáztározók feltöltésére; Magyarország megfelelő tartalékokkal rendelkezik - mondta Martonyi János.
A magyar diplomácia vezetője a nyílt ülés után közölte, a kormány fel van készülve minden lehetőségre.
A tározókkal összefüggésben azt mondta, nyugodtak lehetünk, és nemcsak azért, mert március van, hanem azért is, mert az ország rendelkezik megfelelő tartalékokkal és azokkal az útvonalakkal is, amelyek biztosítják azt, hogy szükséghelyzetben is gondoskodni lehessen az ország gázellátásáról.
Egy esetleges menekülthullámra vonatkozó kérdésre válaszolva a külügyminiszter elmondta, abban bíznak, hogy senki nem fog rémhíreket terjeszteni, senki nem fog pánikot kelteni, de minden lehetőségre fel vannak készülve, ez az operatív törzs egyik fontos feladata.
A miniszter a magyarországi orosz nagykövettel folytatott megbeszélésről közölte, hogy ő elmondta az aggodalmaikat, a nagykövet pedig lényegében az ismert orosz álláspontot. Ezzel a világos politikai üzenet átadása megtörtént - tette hozzá.
(MTI-fidesz.hu)