Globalista politika? Ez persze még a jelen lévő szocialista küldötteknek is meglehetősen tág fogalom volt, de többségük minden fenntartás nélkül elfogadta a gyurcsányi programot, mondván hátha valami jó sül ki belőle. Mármint a pártelit, illetve a vele többé-kevésbé fedésben levő szocialista gazdasági elit számára. A globalista politika természetesen a hazai munkavállalók arcátlanul alacsony bérét, a multiknak, s egyáltalán az idegen érdekeknek adott tág játékteret értette Gyurcsány, no meg azt, hogy a rendszer működését a MSZP-s elit tartja kézben, persze megfelelő honorárium ellenében. Ez így ahogy van, bombabiztos konstrukciónak tűnt a balliberális tábor számára. Nem véletlen, hogy Gyurcsány épp arra figyelmeztette valamikor 2010 második felében a Fidesz-kormányt – élén Orbán Viktorral –, hogy elmúlt a nemzetállamok kora, s hogy a realitásokat tekintve nemcsak őrültség, de technikailag is képtelenség az új világrend ellen kormányozni. Ma már nem lehet nemzeti függetlenségről beszélni, fejtette ki bővebben, hisz adott már egy szinte világméretű, átfogó politikai és gazdasági integráció, a magyarok csak ezen belül kereshetik meg életlehetőségeiket, ugrálni, lázadni nem érdemes.

Az a helyzet, hogy Bajnai ugyanezt a forgatókönyvet tartja a kezében, ebből próbálja most felépíteni saját miniszterelnökségét. Meg persze azokból a tapasztalatokból, amelyeket épp Gyurcsány bukása kapcsán szerzett. Hisz Gyurcsány képtelen volt megoldani azt a feladatot, hogy a nyilván nem is idehaza írt globalista programot zavargások, felkelések nélkül nyomja le a társadalom torkán. Őszintén szólva nem is az az alkat, aki képes lenne erre. Épp ezen a 2006-os őszi kongresszuson jelentette be például a vizitdíj bevezetését, jóllehet a pártban többen is figyelmeztették, hogy ne tegye, mert hátra vannak még az önkormányzati választások. Mégis megtette. Mint ahogy felébredt benne pár mondat erejéig a szocializmus diktatórikus rendpártisága is, amikor valami olyasmit mondott, hogy véget ért Magyarországon a segélyek korszaka. Hiba volt, vagy tudatos fricska? Hisz neki is tisztában kellett lennie azzal, hogy a másság, a devianciák és a lumpenitás mellett a globalizmus egyik legerősebb hadserege épp azoknak a leszakadóknak a széles tábora, amelyet pont a segélyekkel szeret manipulálni s felhasználni a többség, történetesen egy nemzet ellen.

És vajon mi lenne, ha azt mondaná egy elemző, hogy Gyurcsány élvezte október 23. véres rendőrattakját, a nemzet megveretését?

Ez a kéjes öröm már sok volt azoknak is, akik fölötte álltak, különösen úgy, hogy bizonyos külföldi politikai műhelyekben egyenesen olyan globalizmusellenes megmozdulásnak titulálták a budapesti eseményeket, amelynek épp a forradalom emléke adott megfelelő formát, keretet és hevesen izzó érzelmeket. Csoda-e, ha kicsit később ugyan, de hozták Bajnait. A program viszont magától értetődőn ugyanaz maradt, hiszen mi is lehetne más?! A Bajnai kontra Gyurcsány szembenállás, és váltakozó hőfokkal folyó rivalizálás tehát nem alapfokú politikai kérdés, pusztán a falkán belüli dominanciáról van szó, megengedve persze azt is, hogy gazdáik a pillanatnyi helyzetnek megfelelően egymással zsarolják és egymás ellen ki is játsszák őket. (Nagyon hasonlít mindez azokra az állapotokra, amelyek a Kremlben uralkodtak úgy 1936 táján.) Nincs és nem is lehet tehát Bajnainak semmilyen önálló, konstruktív gondolata. Illetve lehet, de az csak a hatalom megszerzésének technikai részleteit érintheti. Történetesen egy felcsúti buszozást, ami elég hülyén, sőt, elég érthetetlenül ért véget, a Bajnai-féle stáb még így is sokat gondolkodott azon, miként lehetne a dolgot – ha csak egy kicsit is –, de rendbe tenni, így álltak elő a kínkeservesen kiizzadt sztorival a forgalomirányító rendőrről. (Gyurcsány leszállt volna a buszról…) Bajnai programjának tulajdonképpen az a lényege, hogy mindig a Fidesz-kormány tükrében határozza meg magát. Méghozzá azt az elvet követve, hogy ha van a kormányon sapka, az a baj, ha nincs rajta, akkor pedig az. A sok marhaság közül a rezsiköltségek csökkentése ellen indított háború az egyik legárulkodóbb bajnaista akció. Benne foglaltatik minden, ami egy komprádor politikai erőt jellemez. Vitán felül áll, hogy Bajnai meg akarja hagyni a külföldi érdekeltségek kiugróan magas profitját. Sőt, újabban azzal vádolja a kormányt, hogy a csökkentéseket különféle, más területeken bevezetett illetékekkel, adókkal ellensúlyozza, csak ezt nem veszik észre az emberek.

Ez az amikor a logikát megerőszakolja a baloldali hatalomvágy. Mert ha még úgy is lenne, ahogy Bajnai állítja, akkor is a megemelt illetékek összege mindenképpen Magyarországon maradna, a költségvetés tehát a hazai érdekeknek megfelelően használja fel, míg a multik, a külföldi érdekeltségek profitja viszont kikerül az országból, abból soha nem látunk viszont egy fillért sem.

Persze van mit kritizálni az Orbán-kabinet tevékenységében. De az a mi dolgunk, hadd mondjam úgy: a hazájukat szerető, a nemzetükhöz ragaszkodó emberek dolga. Ha kell kritizálva, küzdve, vagy éppen harcolva is, de magunkat építjük. Ez nem Bajnai dolga. Az a balliberális üzenet, amely szerint ha nem tetszik valami a kormány munkájában, akkor forduljunk bizalommal hozzájuk, képtelenség. Ez tágabb értelemben azt jelenti, ha épp kényelmetlenebb pad jutott nekünk a hazaszeretet kertjében, akkor másszunk át inkább a hazaárulás poros grundjára. Igazuk van azoknak a tudós embereknek és elemzőknek, akik arra figyelmeztetnek, vegyük már észre, a balliberális oldal semmit sem tud hozzátenni a magyarság életéhez. Csak elvenni akar belőle.

Globalista politika? Ez persze még a jelen lévő szocialista küldötteknek is meglehetősen tág fogalom volt, de többségük minden fenntartás nélkül elfogadta a gyurcsányi programot, mondván hátha valami jó sül ki belőle. Mármint a pártelit, illetve a vele többé-kevésbé fedésben levő szocialista gazdasági elit számára. A globalista politika természetesen a hazai munkavállalók arcátlanul alacsony bérét, a multiknak, s egyáltalán az idegen érdekeknek adott tág játékteret értette Gyurcsány, no meg azt, hogy a rendszer működését a MSZP-s elit tartja kézben, persze megfelelő honorárium ellenében. Ez így ahogy van, bombabiztos konstrukciónak tűnt a balliberális tábor számára. Nem véletlen, hogy Gyurcsány épp arra figyelmeztette valamikor 2010 második felében a Fidesz-kormányt – élén Orbán Viktorral –, hogy elmúlt a nemzetállamok kora, s hogy a realitásokat tekintve nemcsak őrültség, de technikailag is képtelenség az új világrend ellen kormányozni. Ma már nem lehet nemzeti függetlenségről beszélni, fejtette ki bővebben, hisz adott már egy szinte világméretű, átfogó politikai és gazdasági integráció, a magyarok csak ezen belül kereshetik meg életlehetőségeiket, ugrálni, lázadni nem érdemes.

Az a helyzet, hogy Bajnai ugyanezt a forgatókönyvet tartja a kezében, ebből próbálja most felépíteni saját miniszterelnökségét. Meg persze azokból a tapasztalatokból, amelyeket épp Gyurcsány bukása kapcsán szerzett. Hisz Gyurcsány képtelen volt megoldani azt a feladatot, hogy a nyilván nem is idehaza írt globalista programot zavargások, felkelések nélkül nyomja le a társadalom torkán. Őszintén szólva nem is az az alkat, aki képes lenne erre. Épp ezen a 2006-os őszi kongresszuson jelentette be például a vizitdíj bevezetését, jóllehet a pártban többen is figyelmeztették, hogy ne tegye, mert hátra vannak még az önkormányzati választások. Mégis megtette. Mint ahogy felébredt benne pár mondat erejéig a szocializmus diktatórikus rendpártisága is, amikor valami olyasmit mondott, hogy véget ért Magyarországon a segélyek korszaka. Hiba volt, vagy tudatos fricska? Hisz neki is tisztában kellett lennie azzal, hogy a másság, a devianciák és a lumpenitás mellett a globalizmus egyik legerősebb hadserege épp azoknak a leszakadóknak a széles tábora, amelyet pont a segélyekkel szeret manipulálni s felhasználni a többség, történetesen egy nemzet ellen.

És vajon mi lenne, ha azt mondaná egy elemző, hogy Gyurcsány élvezte október 23. véres rendőrattakját, a nemzet megveretését?

Ez a kéjes öröm már sok volt azoknak is, akik fölötte álltak, különösen úgy, hogy bizonyos külföldi politikai műhelyekben egyenesen olyan globalizmusellenes megmozdulásnak titulálták a budapesti eseményeket, amelynek épp a forradalom emléke adott megfelelő formát, keretet és hevesen izzó érzelmeket. Csoda-e, ha kicsit később ugyan, de hozták Bajnait. A program viszont magától értetődőn ugyanaz maradt, hiszen mi is lehetne más?! A Bajnai kontra Gyurcsány szembenállás, és váltakozó hőfokkal folyó rivalizálás tehát nem alapfokú politikai kérdés, pusztán a falkán belüli dominanciáról van szó, megengedve persze azt is, hogy gazdáik a pillanatnyi helyzetnek megfelelően egymással zsarolják és egymás ellen ki is játsszák őket. (Nagyon hasonlít mindez azokra az állapotokra, amelyek a Kremlben uralkodtak úgy 1936 táján.) Nincs és nem is lehet tehát Bajnainak semmilyen önálló, konstruktív gondolata. Illetve lehet, de az csak a hatalom megszerzésének technikai részleteit érintheti. Történetesen egy felcsúti buszozást, ami elég hülyén, sőt, elég érthetetlenül ért véget, a Bajnai-féle stáb még így is sokat gondolkodott azon, miként lehetne a dolgot – ha csak egy kicsit is –, de rendbe tenni, így álltak elő a kínkeservesen kiizzadt sztorival a forgalomirányító rendőrről. (Gyurcsány leszállt volna a buszról…) Bajnai programjának tulajdonképpen az a lényege, hogy mindig a Fidesz-kormány tükrében határozza meg magát. Méghozzá azt az elvet követve, hogy ha van a kormányon sapka, az a baj, ha nincs rajta, akkor pedig az. A sok marhaság közül a rezsiköltségek csökkentése ellen indított háború az egyik legárulkodóbb bajnaista akció. Benne foglaltatik minden, ami egy komprádor politikai erőt jellemez. Vitán felül áll, hogy Bajnai meg akarja hagyni a külföldi érdekeltségek kiugróan magas profitját. Sőt, újabban azzal vádolja a kormányt, hogy a csökkentéseket különféle, más területeken bevezetett illetékekkel, adókkal ellensúlyozza, csak ezt nem veszik észre az emberek.

Ez az amikor a logikát megerőszakolja a baloldali hatalomvágy. Mert ha még úgy is lenne, ahogy Bajnai állítja, akkor is a megemelt illetékek összege mindenképpen Magyarországon maradna, a költségvetés tehát a hazai érdekeknek megfelelően használja fel, míg a multik, a külföldi érdekeltségek profitja viszont kikerül az országból, abból soha nem látunk viszont egy fillért sem.

Persze van mit kritizálni az Orbán-kabinet tevékenységében. De az a mi dolgunk, hadd mondjam úgy: a hazájukat szerető, a nemzetükhöz ragaszkodó emberek dolga. Ha kell kritizálva, küzdve, vagy éppen harcolva is, de magunkat építjük. Ez nem Bajnai dolga. Az a balliberális üzenet, amely szerint ha nem tetszik valami a kormány munkájában, akkor forduljunk bizalommal hozzájuk, képtelenség. Ez tágabb értelemben azt jelenti, ha épp kényelmetlenebb pad jutott nekünk a hazaszeretet kertjében, akkor másszunk át inkább a hazaárulás poros grundjára. Igazuk van azoknak a tudós embereknek és elemzőknek, akik arra figyelmeztetnek, vegyük már észre, a balliberális oldal semmit sem tud hozzátenni a magyarság életéhez. Csak elvenni akar belőle
.